Mekkora show a valóság? - Mamagésa-interjú

Minimélyinterjú Soma Mamagésával a Konyhafőnök VIP kapcsán
- Hogy vagy, hogy érzed magad?
Köszönöm a kérdést, jól vagyok, de mivel ez most megint egy nagyon sűrű időszak az életemben, még inkább oda kell, hogy figyeljek az egyensúlyomra, hiszen most kevesebb idő jut magamra a szokottnál, és rengeteg a feladat. Vagyis még több nemet kell mondanom, mivel igen sok mindenre mondtam igent az elvállalt plusz munkákkal. Most nagyon nem fér bele semmi pótcselekvés az életembe, így életmódváltásban is vagyok.
- Milyen új ízt, ízeket, tapasztalatot, felismerést hozott az életedbe a Konyhafőnök VIP?
Tudtam, sőt, többször megtapasztaltam már, hogy egy adott tér energiái mennyire erősen hatnak az emberre, de itt most mégis extra erősen szembesültem mindezzel. Ez a műsor alapvetően egy verseny, ami azt is jelenti, hogy egy erős nyomás alatt vagyunk. A beprogramozott tér teremt, azaz tér-emtő hatással bír, ebben a térben pedig nagyon erősen jelen van a verseny stressze, elvárásai, az itt hagyott, itt levő, belerakott sok-sok verseny-energia. Ez időnként meglepő dolgokat hozott ki belőlem, és láttam, hogy másokból is. Ami otthoni körülmények között könnyen ment, az sokszor itt nehézségekbe ütközött. Nem csak a gasztronómia terén kaptam új ízeket, de önismeretben is folyamatosan jöttek nagyon izgalmas felismerések és tapasztalások. Például amikor nem azt az alapanyagot választottam, ami könnyebb lett volna, amit ismertem, hanem amikor

szándékosan beválasztottam olyat, amivel még soha nem dolgoztam.

Ez akkor ott nem tudatos döntés volt, és nem is sikerült jól megoldanom. Felmerült bennem a kérdés, hogy egy pörgős versenyben mért nehezítem az életemet. Még aznap este átbeszéltem a kineziológus barátnőmmel, és rá is teszteltem. Tudatalatt az a belső minta, program dolgozott akkor bennem, hogy ha a szüleim nem azt választották, akibe szerelmesek voltak, akkor én miért azt válasszam, amit valójában szeretnék. Erre szokta mondani ez a barátnőm, hogy „semmi nem az, aminek látszik.” Minden mögött van egy mintázat.
Ízekben, technikákban sok újat kaptam, amiket azóta is használok itthon a főzésben. Kreatívabban főzök, mint előtte, úgyhogy nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért több szempontból is.
- Mennyire jó érzés részt venni ebben a versenyben, és mennyire stresszes?
Mint tudjuk, nem csak negatív, hanem pozitív stressz is van, olyan, amitől az ember erősödik, fejlődik. Néhány felvétel után alapvetően hosszászoktam a helyzethez, de minden alkalommal újabb és újabb stresszek, kihívások, nehezített feladatok jöttek, amik kellőképpen felhozták bennünk versenyzőkben az adrenalint. Úgy gondolom, ezt elég jól tudtam kezelni. Alapvetően élveztem az egészet.
- Miért jó feszegetni az énhatárokat?
Ezt évek óta tanítom az önismereti táboraimban, kurzusaimon, a könyveimben, hogy

az énhatárok feszegetése nélkül beszűkülünk,

ami csökkenti az önmagunkba és a világba vetett bizalmunkat is. A cél az, hogy visszajussunk az ősbizalom állapotába, hogy flowba kerüljünk, hogy nyitottak legyünk mindig az újra, az állandóan változó jelenre. Ez nem megy feszegetés nélkül.
- A táskádon is a mexikói Szűzanyát láthattuk. Szerinted ki lenne az ő magyar hangja? S mit üzenne a magyar nőknek?
Közel húsz éve voltam először Mexikóban, ahol az ottani Szűz Anyával, Guadalupéval való első találkozásom által hitet kaptam. Erről már többször írtam és beszéltem is. Az ő üzenete univerzális, nem csak a magyar nőkhöz szól. Ugyanis ez egy olyan

esszenciális anyai energia, amire zsigerileg mindenkinek szüksége van.

Maga a feltétel nélküli szeretet, bizalom, egymás és önmagunk megértése, elfogadása az az energia, ami belőle árad. Legalábbis én ezt így élem meg.
- Szeretsz-e versenyezni?
Ez teljes mértékben attól függ, hogy honnan nézem. Amikor a versenyzés az emberek egymás közötti rivalizálásáról szól, azt egyfajta gyermekded, infantilis dolognak látom. Nem gyermekinek, hanem gyermekdednek, vagyis a sérült gyermeket látom ilyenkor a másikban, aki nem képes elhinni magáról, hogy ő elég jó, és ezért hasonlítgat. Ez a gyökere az irigységnek is. Épp ezzel kapcsolatban írtam nem rég egy cikket az új emberről, új férfiről, amiben ezt írtam:
„Az új férfi nem verseng, nem akar legyőzni másokat. Nyer-nyerben gondolkodik. Akkor érzi jól magát, ha mindenki jól érzi magát. Nyitott arra, hogy először értsen, megértse a többieket, aztán értessen, vagyis elővezesse a saját szempontjait. Nem akar senkit se letarolni. Az új férfinak nem kell bebizonyítania, hogy ő a legerősebb, neki van a legnagyobb bármije is. Az új férfi nem játszmázik, nem kakaskodik, nem akar fölérendelődni. Érett felnőtt, aki minden külső visszajelzéstől függetlenül is tisztában van az értékeivel.”
Természetesen ez ugyanúgy vonatkozik a nőkre is.
Viszont ha egy játékban nem versenyez az ember, akkor nincs is értelme játszani. Még most is szoktunk a gyerekeinkkel Gazdálkodj okosant játszani - valamiért ők is ragaszkodnak a régi, eredeti verzióhoz -, ahol én teljes komolysággal élem át, hogy de jó, én nyertem a hűtőszekrényt, vagy bosszankodom, ha kimaradok egy körből. Ha ezt kívülről nézném, akkor nem élvezném az egészet. Tehát ha játék-verseny, akkor abban benne kell lenni! Így voltam ezzel a versennyel is, miközben persze tudtam, hogy lényegileg semmit nem változtat ez a műsor sem az életemen, az életfeladatomon, jövőmön, emberi kapcsolataimon, tehát a lényeges dolgokon.
- Ki a legirritálóbb vetélytársad jelenleg? Ki ugrik be elsőre?
Egy pillanatra sem éreztem, hogy van vetélytársam, ami alatt nem azt értem, hogy magamat tartottam volna a legjobbnak, hanem azt, hogy

én én vagyok, az egyedüli, egyszeri, ahogy mindenki más is.

De közben meg ez egy verseny, és igenis számít, hogy ki nyeri meg, hiszen elég komoly összeg a nyeremény. Senki nem irritált, viszont van olyan, akit nagyon megkedveltem. Nem titkolom, ő Csocsesz, akiről korábban nem is hallottam. Ő a mulatós zene egyik ismert előadója. Nagy tanítás volt számomra, hogy egy olyan műfaj népszerű embere, ami tőlem nagyon távol áll - úgy is mondhatom: nem szeretem ezt a zenét -, mennyire édes ember, és mennyire nem szabad senkit sem megítélnünk még a foglalkozása miatt sem. Emellett még másokat is említhetnék, de ő lett az egyik fő kedvenc.
- Ábrándozzunk egy kicsit... Szerinted hogy nézne ki egy spiri-valóságshow? Vagy egy spiri-túlélőshow?
Hmmm… Nagyon jó kérdés. A spirituális emberek számára a legnagyobb feladat a feltétel nélküli szeretethez való eljutás, illetve az, hogy „összekössük az eget a földdel”, vagyis a szellemit behozzuk az anyagba, az anyagiban pedig meglássuk a szellemit. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha a különféle megoldandó feladatokban végig elfogadó, együttérző, szeretettel teli tud maradni az illető, soha nem mutogat, nem hárít, nem okol másokat a kellemetlenségekért, ha semmi nem billenti ki a belső egyensúlyából, akkor

az már tud valamit.

Ha a terveit, céljait meg tudja valósítani, és nem süpped be az anyagi világba, nem kapja el a mohóság semmilyen szinten, akkor esélyes lehet a győzelemre. Ha mindig van benne annyi kreativitás, jelenlét, hogy ha bármit is csinál, vagy csinálnak vele, arra tud lazán reagálni, kreatívan lépni, nos, az az ember már az életnek a nyertese.
- És egy spiri-versenyen miben mérnék össze erejüket a versenyzők? Ki bírja tovább a meditációt vagy a tantrát?
Több olyan emberrel is találkoztam az elmúlt kb. 30 évnyi spiritualitással, ezoterikus és önismereti tudásokkal, módszerekkel töltött életemben, akik bizonyos spirituális területeken fantasztikus dolgokat voltak képesek produkálni, illetve nagyon nagy elméleti tudással bírtak egyes dolgokkal, tudásokkal kapcsolatban. Aztán adott - többnyire konfliktusos - élethelyzetekben

kiderült, hogy mennyire nem szellemi emberek.

Hogy az egész csak egy ruha rajtuk, és valójában csak a spiritualitás kellékeithasználják, tartalom nélkül. Hogy valójában csak úgynevezett „megélhetési” spiritiszták. Szóval biztos, hogy nem ilyen helyzetekben mérném össze - már ha erre sor kerülne -, hanem bőrre menő élethelyzetekben.

Csocsesz példálul nem is tudta szerintem, hogy ő totál spirituálisan él. 

Nagyon jókat tudtam vele beszélgetni a szem számára láthatatlan energiák mozgásáról, működéséről is, amiket ő nagyon jól érez.
- Van olyan show, amiben még nem vettél részt, de szívesen kipróbálnád?
Soha ne mondjuk azt, hogy soha, de szerintem én már nem nagyon leszek valóságshowban. Nem a showbiznisz vonz. Ez elsősorban egy gasztonómiai verseny, számomra nem show, hiszen nem a személyiségünk miatt jutunk tovább, hanem az alapján, hogy hogyan és mit főzünk, sütünk.
- Melyik az a show, amiben a világ összes kincséért sem vennél részt?
Ezt már a Celeb vagyok, ments ki innen! után eldöntöttem, hogy ez volt az utolsó valóságshow, amiben szerepeltem, bár mondom, soha se mondd… Túlélő- és ügyességi showba, párok versenyzős műsorába biztos nem fogok már elmenni. Minderről már korábban is nyilatkoztam:
- Melyik arcodat szereted jobban most, a viccelő, incselkedő, valóságshowt is beválalló Somát vagy a komolyabb, tanító, segítő szerepeket válalló énedet?
Remek kérdés! Azt tapasztaltam, hogy valamiért az emberek hajlamosak arra, hogy egy fiókba rakják be az embereket. Ráadásul én - minden túlzás nélkül mondhatom - kifejezetten gazdag szerepszemélyiség repertoárral rendelkezem, hogy pszichológiai kifejezéssel éljek. Ez azt jelenti, hogy ahol megjelenik az életünkben a kontroll, márpedig szinte mindig ott van, ott megjelenik egy szerep és az ahhoz köthető személyiség is. Úgy tartják, hogy a megvilágosodásnál ez mind integrálódik, egybeolvad. Szerintem

nem lehetséges mindig a megvilágosodás állapotában lenni.

Nagyon is emberi, hogy a különféle helyzetek, szituációk, vagy ha úgy tetszik, szerepek hatnak ránk. Én azt szeretem, ha egyensúlyban vagyok, és ehhez kell a viccelő, incselkedő, valóságshow-t beválalló Soma és a komolyabb, tanító, segítő szerepeket válalló Mamagésa is. Hogy a többiekről ne is szóljak most...
- Mi a kedvenc ételed mostanság?
Most épp egy olyan életszakaszban vagyok, hogy nem az a mérvadó, mi a kedvenc ételem, hanem az, hogy mi tesz jót nekem. Az elején mondtam, hogy életmódváltásban vagyok, pár hete elmentem egy ajurvédikus orvoshoz, már jó ideje hívott ez a módszer. Ott kiderült, hogy túl sok bennem az úgynevezett váta energia, így most a táplálkozásommal is segítem a belső egyensúlyomat. Meg van szabva, hogy miket és mikor optimális ennem, mikor jó kelnem, feküdnöm. Eljött annak az ideje, hogy most már az étkezésben se csak a pillanatnyi vágyaim vezessenek. Mindamellett nagyon finomakat eszem. Főleg meleget, leveseket kell ennem, mondjuk eleve nagyon leveses vagyok...
- Ki a kedvenc séfed?
Lojális ember vagyok, hálásan köszönöm a versenyben levő séfem, Sárközi Ákos, összes tanítását. Mindamellett Rácz Jenőt is megkedveltem, neki is mindent köszönök. Külföldi séfek közül nagyon szeretem Gordon Ramsayt, megvan a szakácskönyve is, elképesztő tudású ember! Tőlem merőben különbözik Heston Blumenthal főzési stílusa, és van valami lenyűgöző abban a precizitásban, ahogy ő a tudományt és a főzést vegyíti. Megvan Yotam Ottolenghi szakácskönyve is, ő egy izraeli-britt séf, nagyon izgalmas receptjei vannak. És bár Steiner Kristóf nem séf, volt szerencsém enni a főztjéből, és nagyon szeretem a szakácskönyvét is.
- Melyik a kedvenc éttermed?
Nagyon szeretem a thai és koreai ételeket. Nemrég voltam a Fő utcában egy kiváló koreai étteremben a SEOUL HOUSE-ban, oda vissza fogok hamarosan menni.
- És melyik a kedvenc fűszered mostanában?
A koriandert, mint friss, zöld fűszernövényt is Mexikóban ismertem és szerettem meg. Ez egy olyan fűszer(növény), ami nagyon megosztó. Én azok táborában vagyok, akik imádják. Emellett szeretem a garam masalát is, aminek nagyon sok variánsa van. Imádom a teriyaki szósz varázslatos ízét és a curry-féléket, különösen a zöldet.
- Számodra hol a határ a valóság és a nem-valóság között?
Erről hosszabban is írtam a Hogyan ne sárkányosodjunk el? című könyvemben az „Illúzió vagy valóság” című fejezetben. Nagyon nagy téma, amiről automatikusan eszembe jut a kedvenc kvantumfizikai kísérletem, a híres kettős rés kísérlet. (Erről az Öngyógyító könyvemben is írok, sőt, az Öngyógyító hangoskönyvben is beszélek.) Nagyon leegyszerűsítve: a kísérlet egyik fő konklúziója, hogy

a megfigyelés és a teremtés egymástól elválaszthatatlan.

Vagyis, abban, ahogyan megfigyeljük a körülöttünk levő világot, benne van mindaz, ahogy mi magunk képesek vagyunk bármit is megfigyelni, látni, felfogni, befogadni, megélni, érzékelni. Ez maga a gondolkodásunk, világlátásunk, a hitrendszereink, félelmeink, elvárásaink, érzéseink, egész lényünk szűrője. Erre mondja a keleti filozófia, hogy maya, azaz illúzió. Ebből a szempontból a világunk nem más, mint illúzió. Ezen belül viszont, attól függően honnan és hova fókuszálunk, vannak tények. Hiába ízlett nekem a bemutatkozó ételemben a garam masalás fügemártásom, a zsűri túl édesnek találta, így nem mehettem fel egyből a galériára. És bár

az én valóságomban az egy isteni mártás volt,

a tények szerint nem volt az, tehát az én valóságom az lett, hogy a következő menetben újra főzhettem.
De hogy más megközelítést is mondjak, eszembe jutott az az időszakom, amikor huszonéveim elején olyan idegi kimerültségem - talán még idegösszeroppanásom is - volt, hogy éveken át hallottam, hogy egy narancssárga törpe szuszog az ágyam alatt. Sőt, egyszer láttam is őt. A pszichológia erre azt mondja, hogy pszichotikus állapot. A pszichózis definíciója: a valósággal való kapcsolat megszakadása - a pszichózis nem diagnózis, hanem állapot. Ehhez képest Carlos Castanedának azt tanította Don Juan, a híres mexikói sámán, hogy nincs hallucináció, csak „másik látás.” Áttevődik a gyújtópontunk a megszokottól egy másik helyre, és másként észlelünk. Hogy számomra hol a határ a valóság és a nem-valóság között? Talán

az önmagunknak és a másoknak való hazugságnál.

- Konyhatündérként mi a kedvenc konyhai foglalatosságod?
Immáron 30 éve, hogy a főzés kondicionálódott nálam a hangképzéssel. Amikor jazz konzis voltam, egy beteg barátomnál laktam 4 évig, akinek minden nap le kellett feküdnie ebéd után, ehhez pedig minden nap ebédet kellett neki főznöm. Ott alakult ki, hogy a főzés mindig együtt járt a hangképzéssel, illetve az új számok betanulásával. Ezt a szokásomat azóta is megtartottam. Telefonról mennek a skálák, és miközben pirul, hámozódik, dinsztelődik, én pedig a hangomat csiszolom, vagy dúdolok, énekelek.
- És mit utálsz a leginkább a konyhában?
Valójában ezt sem utálom, de a „gányolás”, vagyis a mosogatás, pakolás, rendrakás kevésbé élvezetes számomra, de aközben is énekelek.
- Kérlek adj egy konyhai házifeladatot az olvasóknak! Vagy kettőt.
Első feladat: agar-agarral zöldség- és gyümölcskocsonyát, bevonatokat készíteni.
A második pedig: krumplipüré helyett kísérletezzenek a zöldségpürék készítésével.
Végezetül hadd adjak a témában egy kis ajándékot:
Afrodiziákumok – Vágykeltő receptjeim című könyvemben írok arról, hogy az ételbe nemcsak az alapanyagok kerülnek bele, hanem az érzések, a figyelem is, amivel főzünk. Ugyanazokból az alapanyagokból az egyik ember épp, hogy csak ehetőt főz, míg a másik istenit, mert

a szívvel-lélekkel főzés energiája is bekerül az ételbe.

Ezt megsegítendő és kibontandó, egy egyszerű buddhista meditációt viszek a gyakorlatba, ez pedig az 5 érzékszerv meditáció. A paprikáskrumpli lefőzésén keresztül mutatom meg (írom le), hogyan vihetjük bele érzékszervenként, a látás, hallás, szaglás, tapintás és ízlelés által az érzékiséget az ételünkbe, és akár az életünkbe, hiszen a kettő összefügg. Az első, amit ajándékba adok, vagyis csak javasolok, hogy próbálják ki ezt a kalandot! Milyen az, amikor tudatunk hatalmával, szabad akaratunk és szándékunk ereje által

leszűkítjük az érzékszervek párhuzamos jelenlétét, és mindig csak egyre fókuszálunk,

és abba minden nyitottságunkat, jelenlétünket bevisszük. Valójában ez egyfajta vipasszána meditáció. A jelenlét meditációja, ami minden meditációk alapja.
És íme néhány recept, hogy saját szájízre szabott arányokkal érezd meg, az adott recepten belül mire vágysz a leginkább, itt és itt.
„Ha az életvágy áramlik bennünk, akkor a bennünk épp megjelenő konkrét vágy is pontosan tudja, hol van a helye, mikor és miként jelenjen meg.  A főzésben, az evésben, a zenehallgatásban, az ölelésben, tavasszal a bodzavirág begyűjtésében, a munkában, az új gondolatok befogadásában, a másik felé fordulásban. Igen, ez maga a harmonikus lét egyik alapja: ha a vágy, a szenvedély épp ott jelenik meg, ahol a bennünk lévő élet áramlásában számunkra a legjobb. És bizony ebben az étel mindig az élet egyik alapvető építőköve, hajtóanyaga és örömforrása, igen meghatározó. És mint ahogy a jó szabó is tudja, hol szűkítsen a ruhán, vagy hol engedjen ki belőle, ha éberek vagyunk, saját sorsunk mágusaiként mi is úgy szabhatjuk magunkra a vágyainkat, de még inkább a megélésüket, ahogy jónak látjuk." (Afrodiziákumok)